Bukázó sas

A bukázó sas (Terathopius ecaudatus) a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék családjába tartozó, rokonai közül meglehetősen színes külsejével kitűnő afrikai ragadozómadár.

Előfordulása

A bukázó sas általánosan elterjedt Afrika szavannáin és gyérebb erdőségeiben, a Szaharától délre, kivéve a dél-afrikai térséget. A sűrű trópusi esőerdőket és a túlzottan nyílt síkságokat kerüli.

Megjelenése

A faj különlegessége a sasok és rokonaik körében ritka, különösen a hímek esetében színes tollazat. Ez alapvetően kékesfekete, de a hát és az összetéveszthetetlenül rövid farok barna, a szárnyak felső része világosszürke, míg az evezőtollak fehéres színezetűek, végeik pedig feketés színűek. A szárny alsó felülete fehér. Mindehhez élénkpiros arcrész, illetve fakóbb, fekete hegyű, kampós csőr és lábak tartoznak. A tojók némileg egyhangúbb külsővel rendelkeznek: egész szárnyuk barna és szürke. A fiókák egyszínű világosbarnák, és csak ivarérett korukra nyerik el szüleik színezetét.

A bukázó sas testhossza 80-85 centiméter, szárnyfesztávolsága 170-180 centiméter között mozog. Testtömege az 1,8-3 kilogrammot is elérheti. A tojók némileg nagyobbak párjaiknál.

Életmódja

A többi sashoz hasonlóan ez a madár is nappal aktív, és főleg hússal táplálkozik. Zsákmányát elsősorban kisebb állatok (emlősök, hüllők, madarak, rovarok) és dögök képezik. Vadászat közben mutatott rendkívüli manőverezőképességéről, amely a gyorsabb madarak elfogására is alkalmassá teszi, kapta magyar nevét.

Szaporodása

A bukázó sas monogám faj, párjával minden évben látványos, akrobatikus násztáncot lejt a levegőben. A költési időszak a hatalmas elterjedési területen változó időpontban érkezik el. A gallyakból összerótt, sziklán vagy faágon épült fészekbe egyetlen tojás kerül, amely körülbelül 55 nap után kel ki. A tojó ezalatt végig a fészken ül, míg párja gondoskodik az etetéséről. A gyámoltalan, vak utódot mindkét szülő eteti. A kicsiny 95-120 napig marad a fészekben, de még kirepülése után mintegy 4 hónapon át a szüleivel marad. A hosszú életű, átlagosan 20-25, de fogságban akár 40 évig is elélő bukázó sas meglehetősen későn, 7 évesen éri el az ivarérettséget. Ehhez a fiókák meglehetősen alacsony (alig 2%-os) túlélési aránya is párosul, így aztán a madár nem mondható túlzottan szaporának.

Védettsége

A bukázó sas meglehetősen elterjedt madárfaj, a Természetvédelmi Világszövetség ezért jó kilátásúnak minősíti. A faj szerepel a CITES II. függelékében.

Állatkertekben ritkán tartott faj. Magyarországon két helyen tartják, a Budapesti Állatkertben egy párt gondoznak, míg a Veszprémi Állatkertben egy igen idős tojó él.

Rokonai

A magyar nyelvben körülbelül 60, egymással nem különösebben közeli rokonságban álló fajt illeti meg a sas elnevezés. A bukázó sas a Teratophius nem egyetlen tagja. Rokonai a különféle kígyászölyvek.

forrás: wikipédia