A közönséges mocsáriantilop (Kobus kob) az emlősök osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a tülkösszarvúak(Bovidae) családjába, a nádiantilop-formák (Reduncinae) alcsaládjába, a Kobus nembe tartozó faj.

Világszerte ismert neve, a kob a wolof nyelvből származik, melyet Szenegál, Gambia és Mauritánia vidékén beszélnek.

Elterjedése, élőhelye

A közönséges mocsáriantilop Közép-Afrika északi részén, a Szaharától délre honos antilopfaj. A faj őshonos Benin, Burkina Faso,Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, Csád, a Kongói Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Elefántcsontpart, Etiópia,Egyenlítői-Guinea Guinea, Ghána, Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Szudán, Togo és Uganda területén. Gambia, Kenya és Tanzániaegyes területeiről már eltűnt, jelenléte Mauritánia és Sierra Leone területén bizonytalan.

Alfajai

• Kobus kob adolfi
• Kobus kob bahrkeetae
• Kobus kob kob
• Fehérfülű kob (Kobus kob leucotis) – Szudán és Etiópia területén honos
• Kobus kob pousarguesi
• Kobus kob riparia
• Ugandai kob (Kobus kob thomasi) – Uganda területén élő alfaj
• Kobus kob ubanguiensis

Megjelenése

Marmagassága 70-105 centiméter, testhossza 125-180 centiméter és a tömege 50-120 kilogramm. Sima, fényes szőrzetének színe aranybarna, a hátán gesztenyebarna árnyalatú, teste alsó részén élénk fehér. A hímek életkoruk előre haladtával sötétebb színűek lesznek; a fehérfülű Kobus kob leucotis alfaj színe mély mahagóni színű lesz. Fehér pofarajzolatai közt jellegzetes a szeme körüli feltűnő szemgyűrű, a füle belseje és a torkán lévő folt. Lábának külső oldalán teljes hosszúságban függőleges, fekete csík húzódik, lába belseje fehér. Bozontos farkának alsó oldala fehér, a farok fekete csúcsban végződik. Az „S”-alakú, gyűrűs szarv csak a hímeknél található meg; a szarv először élesen hátrafelé hajlik, majd felfelé görbül. A szarv hossza elérheti a 40-69 cm-t. A Kelet-afrikai közönséges mocsáriantilopok közül az ugandai alfaj, a Kobus kob thomasi Uganda címerében is megjelenik.

Életmódja

A közönséges mocsáriantilop a nyirkos területeket, pl. az árterületeket kedveli, ahol bőséges táplálékot talál. Nappali életmódot folytat, de a nap legmelegebb szakában nem mutat aktivitást. Csoportosan él, a csoportok vagy csak nőstényekből és borjakból, vagy csak hímekből állnak. A csoportok létszáma általában 5-40 egyed.

A felnőtt bikák territoriálisak, bár az általuk védett terület nagysága nagymértékben függ az élőhelytől és a populáció sűrűségétől. Ezek a területek szélsőséges esetben néhány, viszonylag nagy terület jelentenek, vagy nagy sűrűségű csoportok által elfoglalt rendkívül kis méretű területeket. Az ilyen kompakt területet leknek nevezik, átmérője általában 200 m, melyen belül 12-15, nagyjából kör alakú, 15-30 méteres egyedi terület található. Az egyes területeket birtokló bikák nem jelölik meg területüket, hanem határain folytonosan járőröznek, és időnként hangos füttyszerű hangot hallatnak. Az az időtartam, ameddig egy bika területét meg tudja tartani néhány naptól több hónapig terjedhet. A populáció sűrűsége az élőhelytől függően 8-124 egyed lehet négyzetkilométerenként. Szudán délkeleti részén a novembertől áprilisig tartó száraz évszakban hatalmas csordák gyűlnek össze az itatóhelyek környékén, ilyenkor az egyedsűrűség elérheti négyzetkilométerenként az 1000-et is.

Táplálkozása

Közönséges mocsáriantilop (Kobus kob)

A közönséges mocsáriantilop legelésző állat, fűvel táplálkozik, emiatt a nedves területeket, illetve a szavannákat kedveli. A rövid füvet legeli, ezért függ az olyan nagy testű állatoktól, mint a víziló, a kafferbivaly, vagy a gnú, melyek az ilyen, számára kedvező feltételeket előállítják. Gyakran hozzászokik az egyes területekhez, melyekhez napról-napra, sőt évről évre visszajár.

Vándorlása

A Szudán déli részén és Etiópiában élő fehérfülű Kobus kob leucotis alfaj csaknem egymillió példányának 1500 km-es vándorlása összemérhető a Serengeti csordáinak vándorlásával. A 25 évig tartó szudáni háború végén, 2005-ben úgy vélték, hogy a faj létszáma jelentősen csökkent, de 2007 januárjában ismét hatalmas csordákat figyeltek meg.

„Látván nap mint nap a repülőgépem alatt hömpölygő fehérfülű kobok ezreit és ezreit és ezreit, úgy éreztem magam, mintha meghaltam volna és életem leghihetetlenebb álmát álmodnám.” – J. Michael Fay, National Geographic^[3]

Szaporodása

A nőstények 13 hónapos korukra, a hímek 18 hónapos korukra érik el az ivarérettséget. Az ivarérettséget elérő hímek általában elhagyják a csordát és kijelölik saját lekjüket. A nőstény 7,5-9 hónapnyi vemhességet követően egy utódnak ad életet. Bár az ellések az év bármely szakában bekövetkezhetnek, a száraz területeken az esős évszak végén, szeptember-októberben érik el a maximumot. Az ellés után a fiatal borjak mintegy hat hétig rejtőzködnek, ezután követik anyjukat. Az elválasztás 6-7 hónapos korukban következik be.

Viselkedése

A közönséges mocsáriantilop viselkedésének tanulmányozása nagy hatással volt az etológia fejlődésére. Robert Ardrey Helmut K Buechner kutatásaira alapozva több kulcsfontosságú viselkedésmódot ír le :

• A közönséges mocsáriantilop hímje soha nem a nőstényért, hanem a területért verseng.
• A közönséges mocsáriantilop kedvenc tartózkodási helyén, a leken, a terület „tulajdonosa” csaknem mindig megnyer bármilyen küzdelmet.
• A tulajdonos pszichológiai előnye csökkenti a konkrét harc bekövetkeztét és súlyosságát.
• A közönséges mocsáriantilop hímjei közötti ellentét a kedvenc tartózkodási helyre korlátozódik.
• A párosodás csak a kedvenc tartózkodási helyen történik.
• A közönséges mocsáriantilop populációi nem keverednek.
• A földterülethez való ragaszkodás erősebb, mint a nőstények csordájához való ragaszkodás.

Természetvédelmi helyzete

Bár a közönséges mocsáriantilop érzékeny a vadászatra és az élőhelye elvesztésére, hatékony védelem mellett képes létszámát gyorsan helyreállítani.

A védett területek létfontosságúak a faj fennmaradása szempontjából. Ilyen területek: Szenegálban a Niokolo-Koba park, Elefántcsontparton a Comoe park, Burkina Fasóban az Arly-Singou park, Ghánában a Mole és Bui park, Beninben a Pendjari park, Kamerunban a Waza, Benoué és Faro Nemzeti Parkok, Csádban a Zakouma park és a Közép-afrikai Köztársaságban a Manovo-Gounda-St. Floris és Sangba parkok.

A fehérfülű kobnak csak kevesebb, mint 1%-a él védett területen, ilyen területek Szudán délkeleti részén a Boma és Badingilo Nemzeti Parkok. Az utóbbi felmérések azt igazolják, hogy a polgárháború ellenére a fehérfülű alfaj nagy létszámban átvészelte a polgárháborút.

Az ugandai kob jelentős létszámban található a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Garamba és Virunga Nemzeti Parkokban, valamint az ugandai Queen Elizabeth és Tore-Semliki Nemzeti Parkokban.

forrás: wikipedia