Az abesszíniai kőszáli kecske (Capra walie) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és akecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó faj.

Egyes rendszerezések szerint az alpesi kőszáli kecske (Capra ibex) alfaja Capra ibex walie néven.

Lásd még: Kőszáli kecske

Elterjedése

Nagyon kis területen honos, egyedül az közép-etiópiai Simien-hegységben él. Sziklás hegyoldalak lakója.

Megjelenése

Testhosszúság: 105-110 centiméter, vállmagasság: 90-97 centiméter, testtömeg: 80-125 kilogramm. A közeli rokon núbiai kőszáli kecskénél testesebb faj. Szőrzete világos mogyoróbarna, a hátsó végtagok halványabb árnyalatúak. A hasi rész szinte fehér, a farok felső része pedig sötétebb. A bakok mellső lábain sötét csík található, és sötét szakálluk van. A félkör alakú szarvak fel- és hátrafelé, majd lefelé görbülnek. Jóllehet mindkét nem rendelkezik szarvakkal, a bakoké sokkal nagyobb, mint a nőstényeké. A bakok szarva egészen 120 cm hosszúra nő, és a külső kanyarulaton 24-36 dudor található. A nőstények jóval vékonyabb, rövidebb szarva 35 cm hosszúra nőhet.

Életmódja

Hegyvidéken élő faj, a 2800 és 3400 méteres tengerszint feletti magasságban található hegyek lakója. Egynemű csordákban él, egy-egy nagyobb csapatban akár 35 állat is élhet együtt. Füvekkel és levelekkel táplálkozik.

Szaporodása

A párzási időszaka nincs szezonhoz kötve, egész évben szaporodhat. A fő szaporodási időszak azonban tavasszal van, március és április hónapokban. Ilyenkor több bak is csatlakozik a nőstények csapataihoz és egymással megküzdve döntik el, hogy melyiküké a szaporodás joga. 5 hónapi vemhesség után, 1-2 utódot hoz a világra, melyet még 3 hónapig gondoz. Ivarérettségét 2-3 éves korban éri el és maximum 17 évig él.

Természetvédelmi helyzete

Viszonylag szűk elterjedési területe ellenére egészen a 20. század elejéig viszonylag gyakori fajnak számított. Az egyre fokozódó húscélú és trófea vadászat miatt azonban állományai nagyon megfogyatkoztak. A populáció mélypontján, 1963-ban összesen csupán mintegy 150 egyede maradt életben. A faj majdnem kipusztult, egyedül a Simien Nemzeti Parkban maradt életben néhány csorda. Egyedül ennek a parknak köszönhető, hogy a faj ma még életben van. Az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) 1986-ban „veszélyeztetett” fajnak minősítette, amely 1997-ben 400-as lélekszámú populációval rendelkezett.

forrás: wikipedia