A pézsmaantilop (Neotragus moschatus) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába, az antilopformák (Antilopinae) alcsaládjába és a törpeantilopok (Neotragini) nemzetségébe tartozó kelet-afrikai kérődző. A legtöbb rendszertan szerint nyugat-afrikai apró (N. pygmaeus) és a közép-afrikai Bates-törpeantiloppal(N. batesi) alkotja a Neotragus nemet, de egyes rendszertanok a Nesotragus nem egyetlen fajának tekintik.

Elterjedése

A pézsmaantilop Kelet-Afrika tengerparti sávjában és az ezekkel érintkező belső területeken honos, jellemzően part- és hegyvidéki erdőkben, illetve száraz, lombhullató bozótosokban 2700 méteres tengerszint feletti magasságig. Igényli a dús aljnövényzetet. Elterjedésének északi határa területén az Aberdare-hegység és a Kenya-hegy, illetve a Tana-folyó Kenya területén, délen pedig a Saint Lucia-tó környéke a Dél-afrikai Köztársaság keleti KwaZulu-Natal tartományának északi részén. Úgy tűnik, hogy Zambiából hiányzik,Szváziföldön pedig csak bizonytalan adatok állnak rendelkezésre előfordulásáról. Több szigeten is találkozni vele, pl. a Zanzibárhoztartozó Unguján, valamint Mafián és Chapanin.

Megjelenése

A pézsmaantilop meglehetősen apró termetű jószág: testhossza 57-62 centiméteres, amihez 8-13 centiméter hosszúságú farok csatlakozik; marmagassága 33-38 centiméter, testtömege pedig 4-6 kilogramm között mozog. Testalkata karcsú, fara meglehetősen magas.

Kis mérete mellett szőrzetének is alkalmassá teszi a bozóti rejtőzködő életmódra: foltos mintázatú teste jórészt vörösesbarna és szürke (a hát sötétebb az oldalaknál és lábaknál), feje pedig vöröses, világosabb gyűrűvel a szem körül. Az áll, a nyak alsó fele, a végtagok belseje és a hasoldal fehér. A lábakon a paták felett egy-egy fekete gyűrű húzódik. Szarvai csak a bikáknak vannak: szélesen elállnak, hosszuk 6,5-13,3 centiméter között mozog, felületük végig recés, és a pofa vonalával párhuzamosan hátrafelé hajlanak.

Életmódja

A bozótosok lakójaként a pézsmaantilop rejtőzködő életmódot folytat, és elsősorban az este és éjszaka folyamán aktív: ilyenkor fogyasztja elsősorban lehullott levelekből, hajtásokból, termésekből, gombákból álló táplálékát (füvet ritkán legel). Gyümölcsök után kutatva gyakorta követi a fejdíszes cerkófok (Cercopithecus mitis) vagy zanzibári vöröskolobuszok (Piliocolobus kirkii) csapatait. Vízigényét táplálékából fedezi. A nappalt árnyékos helyen tölti pihenéssel. Vész esetén rejtőszínében bízva mozdulatlanul várakozik, és csak akkor fogja menekülőre, ha a veszélyforrás túl közel ért hozzá. Ilyenkor felpattan, és cikázó futással eltűnik a bozót sűrűjében.

A bikák territoriálisak, mintegy háromhektáros területet jelölnek ki fejmirigyeik erős szagú váladékával és olykor trágyakupacokkal. (Nevük onnan ered, hogy a mirigyváladék következtében átható szagot áraszt egész testük.) A bikák territóriumain rendszerint több nőstény is megfordul, mindemellett rendszerint egyetlen tehénnel állnak párba; ellenkező esetben legfeljebb négy nőstényt gyűjtenek maguk köré.

Szaporodása

Párzásra egész évben sor kerülhet, de az ellések zöme a novembertől márciusig tartó időszakra esik. Fél évig tartó vemhességet követően egyetlen utód jön világra. A felnőtteknél valamivel sötétebb színű borjú eleinte az aljnövényzetben rejtőzik. Két hónapos korban kerül sor az elválasztásra, az ivarérettséget egy-másfél évesen érik el. Élettartamuk akár tíz év is lehet.

Természetvédelmi helyzete

A pézsmaantilopok létszámát mintegy 365 000 példányra becsülik. Mindenekelőtt a vadászat és az elvadult kutyák jelentenek rá fenyegetést, ami lokálisan (elsősorban Dél-Afrikában) megritkította, de összességében jól alkalmazkodott az emberi tevékenységhez: szívesen benépesíti a túllegeltetés nyomán megjelenő bozótosokat. Helyenként – védett területeken, magánrezervátumokban – a nyalák (Tragelaphus angasii) túlszaporodása miatt szűkül be bozótos élőhelye. Elterjedési területén számos természetvédelmi terület terül el. 1995-ben megkísérelték visszatelepíteni a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkba, de a kísérlet nem bizonyult sikeresnek. Összességében azonban a pézsmaantilop állománya stabilnak mondható, így a Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint nem veszélyeztetett.

wikipedia