Szavanna állatvilágának ismertető oldala || Like
Rókamanguszta

rókamanguszta vagy más néven sárga mongúz (Cynictis penicillata) első pillantásra megkülönböztethető a többi mongúzfélétől, mert mellső lábain öt, a hátsókon viszont négy ujja van.
Yellow mongoose 1.jpg

 

Elterjedése

A rókamanguszta Dél-Afrikában a Jóreménység fokától a dél-afrikai homokos sivatagig él; előfordul még NamíbiaBotswanaZimbabweterületén valamint Angola déli részén is; helyenként az ugrónyúl (Pedetes caffer) lyukaiban üt tanyát.

Megjelenése

Felépítése – különösen koponyaalkata – és életmódja is a szurikátához áll igen közel; attól külsőleg leginkább hosszú, bozontos rókafarka különbözteti meg. Törzse 40, farka további 30 cm hosszú. Egyenletesen világosvörös vagy sárgásbarna alapszíne a fején és végtagjain sötétebb, a hasoldalon világosabb árnyalatra vált. A farok szőrei ezüstszürkével vegyesek, a farok hegye fehér. Szeme fölött és a felső ajkán hosszú, fekete serték nőnek.

Életmódja

Egerekkel, madarakkal, tojással, mindenféle ízeltlábúval táplálkozik. Kizárólag nappali állat. A szurikátához hasonlóan gyakorta hátsó lábaira ágaskodik, és úgy figyeli, hogy van-e veszély a környéken. A két faj hasonlósága okán rendszeresen össze is tévesztik őket: így például az Animal Planet tévécsatorna Meerkat Manor c. sorozatát magyarul szurikáta helyett tévedésből Rókamanguszták udvarháza címmel vetítik.

Műalkotásokban

A rókamangusztákat (akárcsak rokonaikat, a szurikátákat) többnyire ügyes, leleményes, mókás és gyakorta szimpatikus lényeknek ábrázolják; ilyen például a Disney stúdióAz Oroszlánkirály c. filmjében Timon. Legismertebb irodalmi feldolgozásukként Yann Martel:Pi élete c. regényében rókamanguszták az úszó sziget lakói.

forrás: wikipedia

 
Üdvözöllek

//szavannafold.gportal.hu/portal/szavannafold/image/gallery/1309812746_81.png

Sziasztok! Remélem tetszeni fog a honlap :) . Az afrikai szavannán élő állatokról szól és még betekinthetsz egy-két egyéb információba és néhány ínyencség is ott van az Extra menüben. Jó böngészést nektek. A menüket Július 25.-e után láthatjátok.

Itt van egy kis hangulat video, elég sok állatot mutatnak be és szerintem a honlapon is megtalálhatóak.

 
Menü
001. Főoldal   [ megnézem ]
Belépő, Napi frissitések
002. Afrika   [ megnézem ]
Afrikáról mindent megtudhatsz
003. Szavanna   [ megnézem ]
Több mint 300 állatról információ
004. Extra   [ megnézem ]
Sok érdekes dolog.

//szavannafold.gportal.hu/portal/szavannafold/image/gallery/1309812763_74.png

 
MÁSIK OLDALAM

 
Chat
 
 
 
Oldal infó

//szavannafold.gportal.hu/portal/szavannafold/image/gallery/1309812745_29.png

Szerk: Vavyan
Design: Vavyan
Téma: Szavanna állatai
Modulok száma: 450 feletti
Állatok száma: 650feletti
Egyéb m.sz.: 100 feletti
Képek: google
Forrás: cikkek végén
többsége:wikipedia.org
Oldaltérkép: { link }

Ajánlott böngészők:
Firefox
Google Chrome

 
Frissitések
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavanna vadászai
Indulás: 2011-06-29
 


ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168