A pálmavirágúak (Arecales, Palmales, Palmae) az egyszikűek osztályának (Liliopsida) egyik rendje, aminek egyetlen családja apálmafélék (Arecaceae) 212 nemzetséggel, mintegy 2800 fajjal. A nemzetségek közül feltűnően sok monotipikus (egyfajú). Korábbi rendszerekben vagy hasonlóan önálló rendnek tekintették (pl. Urania Pflanzenwelt), vagy a torzsavirágzatúak rendjének (Spadiciflorae)egyik családjaként (Arecaceae, Palmaceae) szerepelt. A kladisztikai vizsgálatok egyértelműen bizonyítják egységes monofiletikus, a többi egyszikűtől elszigetelt jellegét – éppen ezért a rend tagjainak morfológiai sajátosságai eléggé egységesek.

Gyakran összetévesztik, illetve keverik őket a cikászokkal, amiknek nem közeli rokonai.

Származásuk, elterjedésük

A pálmák a kréta időszak óta ismeretesek; fénykorukat is ekkor élték. Magyarországon Ipolytarnócon, a 20 millió éves (korai miocénkorú) lábnyomos homokkő azóta kihalt pálmafélék (Sabal major, Calamus noszkyi) leveleinek lenyomatait is megőrizte.

A legtöbb fajuk a trópusokon, illetve szubtrópusi éghajlaton él; főként a Csendes-óceán térségében és Kelet-Ázsiában. Az északi, illetve a déli szélesség 5° között a pálmafélék az esőerdők fő alkotói; ettől a zónától távolodva fajszámuk és gyakoriságuk fokozatosan csökken.

Európában az északi szélesség 44°-áig értek el. Kontinensünkön két fajuk honos:

• a lószőrpálma (Chamaerops) nemzetség egyetlen faja a Nyugat-Mediterráneumban és Dél-Európában honos törpepálma (törpe lószőrpálma, lombpálma, Chamaerops humilis)
• Kréta szigetén él a krétai datolyapálma (Phoenix theophrasti).

A legdélibb pálmafajok a Rhopalostylis nemzetség és az arékapálmák (Areca spp.) Új-Zéland északi szigetén növő tagjai.

Megjelenésük, felépítésük

Évelő, nagy termetű, rendszerint el nem ágazó (egy villásan elágazó fajt ismerünk), egyenletesen vastag szárú, „üstökös” lombkoronájú fák, amelyek úgynevezett pálmatörzse az elfásodó levélhüvelyekből alakul ki. Egyes fajok természetes élőhelyükön 40–50 m magasra is megnőhetnek. Ritkábban kúszó törzsű fajokat is találunk közöttük.

Leveleik többnyire nagyok; a legnagyobbak hossza elérheti a húsz métert: ezek a legnagyobb levelű virágos növények. Ezeknél nagyobb levele csak a Csendes-óceánban élő óriás tengeri hínárnak van (az azonban nem virágos növény). A levelek lehetnek (ritkán) egyszerűek vagy (többnyire) erősen tagolt összetettek: legyezőszerűen (tenyeresen) vagy szárnyasan hasogatottak.

A fajok többsége egylaki, de van néhány kétlaki is.

Vegetatív szerveik

Mivel a pálmatörzsben nincs kambium, az másodlagos vastagodásra eleve nem is képes: a törzset a hajtás tenyészőkúpjában lévő elsődleges osztódószövet (meristema) vastagítja, és az edényrendszert is ez fűzi le. Ez az úgynevezett elsődleges (primer) vastagodás az egyszikűekben, kiváltképp a pálmavirágúakban igen erőteljes. Ennek egyenek következményeként a pálmatörzs sérülései nem gyógyulnak be: a növény nem „tölti ki” őket. Néhány trópusi esőerdei növényhez hasonlóan egyes pálmafajok is föld feletti támasztógyökeret fejlesztve stabilizálják magukat.

A legtöbb pálmafaj gyökerei sekélyen, a felszínhez közel futnak szét; a pálmák a felszín közeléből szívják fel a nedvességet.

A hajtás-tenyészőkúp nagy, sejtjei gyorsan osztódnak. Az edénynyalábok körül sok szklerenchima (ez a szilárdító alapszövet egy típusa) képződik, és hüvelyszerűen beburkolja a szárban végigfutó edényt. Az egyenes, vékony törzs csúcsán a sokszor igen méretes összetett, örökzöld levelek levélkoszorút alkotnak. A tenyészőcsúcs rendkívül érzékeny: ha megsértik, a növény többnyire elpusztul.

Leveleik három részből állnak:

• levélalap,
• levélnyél,
• levéllemez

A levélalap csőszerű, a levélnyél (levélszár) lehet hosszú vagy egészen rövid is. A levélnyél a szilárdító szövet miatt többnyire igen erőteljes; hát- vagy hasoldalán egy homorú barázda fut végig. A levél legláthatóbb, legnyilvánvalóbb része a levéllemez. A rügyben még ép, bepödrött levelek fejlődés közben tagolttá, összetetté válhatnak. A lándzsa alakú levélkék kétféleképpen helyezkedhetnek el:

• végig a nyélen sorban (szárnyasan összetett levél),
• a nyél végén, egy pontból kinőve (ujjasan összetett, úgynevezett legyezőlevél).

A legtöbb faj ledobja elhervadt, alsó leveleit, de egyesek, például a Washington-pálma (Washingtonia filifera) úgynevezett szoknyát alkotva teljesen befedik törzsüket a régi levelekkel.

Egyes, a kúszó-kapaszkodó életmódra áttért, trópusi esőerdei fajok (mint például a Calamus nemzetség) számos módosult hajtást:

• kacsokat,
• indákat,
• méretes és erőteljes tüskéket stb.

fejlesztenek.

Szaporodásuk

Többnyire erősen elágazó, torzsaszerű, egyszerű vagy összetett virágzataikat buroklevél (spatha) borítja be. Virágaik általában egy-, ritkábban kétivarúak; az egyivarú virágok egy- vagy kétlakiak is lehetnek. A legelterjedtebb típus egyivarú virágai egy tengelyen, (torzsán) ülnek; ezért régebben a torzsavirágzatúak rendjébe sorolták őket. A virágzat lehet faszerűen,monopodiálisan elágazó; egyes virágzatokban akár 250 ezer kis virágocska is lehet. Egyes fajok virágai nem a lombüstök közepén, hanem a törzs lombkorona alatti részén nyílnak.

Az aktinomorf virágtakaró általában kicsi, de jól fejlett, három, vagy két körben 3–3, nem feltűnő lepellevélből áll. Porzóik száma is három vagy annak többszöröse – a legtöbb kétivarúvirágban két, egyenként háromtagú porzókör fogja körül a három termőlevélből álló ginőceumot. Az egyes alcsaládok virágainak szerkezete ettől jelentősen eltérhet (megsokasodhatnak a porzók, buroklevelek tűnhetnek fel, a virág gyakran egyivarú stb.).

A ginőceum alakulása alapján három fejlődési szintjüket különböztethetjük meg:

• Minden termőlevél önálló magház.
• Három termőlevél összenő eggyé, de a magház továbbra is háromüregű marad.
• A három üreg egybeolvad, és egy nagy centrális magház alakul ki, benne egy magkezdeménnyel (ilyen például a közönséges datolyapálma (Phoenix dactylifera), amelynek apokarpikus termőtájában csupán egy termőlevél alakul bogyóterméssé).

A pálma termése a (nőivarú vagy hímnős) virágzatból fejlődik ki, és ennek megfelelően fürtökben helyezkedik el a fán. A termés bogyó, makk vagy csonthéjas; lehet apró, de egészen hatalmas is. A gyümölcsök lehet sima vagy héjas, lehet puha, vagy fás, esetenként tövises is. A legtöbbjük termője három magot érlel. A termés endospermiuma csontkemény vagy szaruszerű; esetenként sok olajat tartalmaz.

Életmódjuk

A legtöbb faj nem fagytűrő, de a Himalájában egyesek 2400 m magasra kapaszkodtak fel, és ezek a több hónapos fagyot, havat is elviselik.

Többségük virágait a szél porozza be; néhányét rovarok. A legtöbb fajuk rendszeresen virágzik, de egyes nemzetségek (Corypha, Metroxylon) életükben csak egyszer, és utána elpusztulnak.

Felhasználásuk

A legtöbb pálmaféle termését az ember kellemetlen ízűnek találja, de sok állat eszi ezeket is. Gazdasági célokra csak kevés fajt használunk, de azokból (kókuszpálma, olajpálma,datolyapálma, szágópálma) igen sokat. A leggyakrabban termesztett fajok:

• A közönséges datolyapálma (Phoenix dactylifera) az egyik legkorábbi kultúrnövény, aminek termése Elő-Ázsia sivatagaiban és az arab oázisokban a legfőbb élelmiszer. Fiatalabb leveleiből zöldséget készítenek, az idősebbeket takarmánynak adják vagy házakat fednek velük. Fáját építőanyagnak, pörkölt magvait kávépótlóként használják.
• A Kanári-szigeteken őshonos kanári datolyapálma (Phoenix canariensis) az egyik leggyakrabban telepített pálmafaj. A Földközi-tenger környékén is gyakran ültetik. Termése nem ehető.
• A kókuszpálma (Cocos nucifera) csonthéjas termése már cönokarpikus. Külső terméshéja bőrszerű, a középső pedig levegőt tartalmazó, rostos. Belső, kemény terméshéján (csonthéj) belül olajban gazdag endospermium van: ez a kopra, a kókuszreszelék alapanyaga. Legbelül van nyersen is fogyasztható, tejszerű nedve, a kókusztej. A rostokból különböző használati tárgyakat (például szőnyegeket) készítenek.
• A Kaliforniából és Arizonából származó, mintegy 25 m magasra növő, a tövén elefántlábszerűen megvastagodó Washington-pálmát (Washingtonia filifera) főleg igénytelensége miatt telepítik.
• A szabalpálmát (Sabal palmetto) az amerikai indiánok hasznosították sokoldalúan: Leveleiből kalapot, kosarat, kötelet és zsákot fontak, termésének kipréselt nedvét gyógyszerként és afrodiziákumnak használták.
• Az összes pálmafaj közül a szágópálma (Metroxylon sagu) törzse adja a legtöbb lisztet. Levelét, levélnyelét építőanyagnak használják, kivájt törzséből kenut készítenek.
• A szalakkapálma (Salacca zalacca) szomjoltó és frissítő hatású termését elsősorban a Maláj-félszigeten fogyasztják.
• A Madagaszkárról származó rafiapálma (Raphia farinifera) levelének rostjaiból állítják elő a rafiát, amit sokáig általánosan használtak a kertészetekben és a szőlő kötözésére.
• A bételpálma (Areca catechu) termése elsősorban Hátsó-Indiában népszerű. Megpörkölik, főzik, majd fűszerezve a bételbors (Chavica betle) levelébe tekerik, és enyhe narkotikumnak rágják. A fejben vértolulást okoz, a nyálat vörösre festi.
• Az olajpálma (Elaeis guineensis) terméséből főzésre és margarin készítésére használt étolajat nyernek.
• Az elefáncsontpálmák (Phytolepas spp.) onnan kapták nevüket, hogy egyes fajaik terméséből, az úgynevezett „növényi elefántcsontból” hagyományosan elefántcsont alapanyagú termékeket (biliárdgolyókat, gombokat stb.) állítanak elő.
• Szobanövényként a leggyakrabban a lassabban növő, legyezőszerű levelű fajokat (törpepálma) ültetik.
• További, szobanövényként elterjedt fajok:
  • Howe-pálma (fodrospálma, Howea belmoreana),
  • kencia-pálma (őrszempálma, Howea forsteriana, Kentia forsteriana),
  • mexikói bambuszpálma (Chamaedorea elegans).
• A főként Dél-Ázsiában élő ernyőpálma (Corypha umbraculifera) összetett, elágazó virágzatának 6 méteresre növő tengelyéből Srí Lankán cukros levet csapolnak, és abból borterjesztenek.

forrás: wikipedia