Az Artemia Salinák már 100 millió éve is éltek, mikor még a dinoszauruszok sem voltak a földön. Ezt az életkort elsősorban jó petéiknek és nagy tűrőképességüknek köszönhetik.

- Testfelépítés:

Az Artemia Salina egy rákfajta az alsórendű, levéllábú rákok osztályából, melyet sóféregnek is neveznek. Teste megnyúlt, puha, héjnélküli, csupán hajlékony takaró van rajta. Fejtorra és potrohra tagolódott, és valamennyi szelvénye önálló. A törzs 11, 17 vagy 19, lábpárt viselő szelvényből, a potroh 8 vagy 9 szelvényből áll. A lábak kopoltyúlábak, a rák ezek segítségével lélegzik. Majdnem azonosak egymással, izomzat segítségével mozognak. A teste hosszant megnyúlt, a fején két nagy nyeles szeme és a homlokán a kis szeme található. Az első csápok kicsinyek és fonalalakúak, a hátulsó pár ellenben meglehetősen tekintélyes, különösen a hímeké, melyekéi nagy, erős fogókká formálódtak és arra valók, hogy a nőstényt azzal tartsák fogva a párzás alkalmával. Tulajdonképpeni párzószerveik a potroh alján találhatók, két erős horogból állnak, míg a nőstény testének megfelelő helyén táska van, a peték lerakatásuk előtt abba jutnak be, és kialakulásuk első mozzanatai is abban folynak le. Testük színe halványrózsaszíntől pirosig terjed, vannak egész vörösek is. Ez a sókoncentrációtól függ. Minél több só van a vízben, annál vörösebbek, és annál szaporábbak. A kicsiny, csak pár mm-es állat mesterséges sópárlókban vagy a tengerektől távol eső sós tavakban él. Testére kétoldali szimmetria jellemző. Európában, Kis-Ázsiában, sőt még Egyiptomban is honos, de nem elterjedt. Igazi élettere Észak-Amerika. Egy kifejlett egyed súlya körülbelül 1 mg. Ez méretben húszszorosa, súlyban pedig ötszázszorosa a petéből frissen kelt naupliusznak, azaz a pete utáni első fejlődési fázisú egyednek. A felnőtt egyed élettartama mintegy 70 nap. Belső elválasztású mirigyei is vannak, az idegrendszere hasonlít a gyűrűsférgekéhez, de fejlettebb.

- Fejlődés:

Két időszakot különböztetünk meg a rákok életében. Amikor kikelnek a petéből, naupiluszoknak nevezzük őket. Ezután négy-öt nappal elérik a „fiatal” életkort, ezután érik el végleges (kb. egy cm-es) nagyságukat, majd egy hónap múlva meghalnak. Ez úgy következik be, hogy a vízfelszínen rángatóznak egy napig, majd örökre lesüllyednek az aljzatra. Természetesen a kikelés után is sok rák meghal, de ezek alig láthatók szabad szemmel. Tűrőképességük nagy, bizonyíték erre, hogy az általam nevelt rákocskák a Bécs-Budapest utat nemegyszer megtették egy befőttesüvegben bármiféle különösebb elhalálozás nélkül. A vízcserék alkalmával a sókoncentráció is hirtelen megváltozik, hiszen nem lehet pont annyi sót rakni egy üvegbe, mint egy másikba. Erre akkor van szükség, ha túletettük a rákokat, vagy ha sok por hullott be hozzájuk. Közvetlen a vízcsere után nagyon „boldogan”, élénken úszkálnak az üvegben. Már említettem, hogy Észak-Amerika sós tavaiban él. Az Utah államban több ilyen tó is van, ahol milliószámra élnek belőlük. Az ilyen tavak az évmilliók során többször is kiszáradtak, de ők „túlélték” a petéik segítségével. Mikor újra esett az eső, ők kikeltek. Arra is fel vannak készülve, ha a szárazság után csak egy csalóka, néhány napos eső jön, és utána újabb szárazság. Nem minden pete egyszerre kel ki. Valamelyiknek például több aszály is kell, hogy kikeljen.                                                                  

- Táplálkozás:

Az Artemia is heterotróf életmódot folytat, ahogy a többi állat is. Mikroalgákkal táplálkozik, melyeket szűrőlábai segítségével szűr ki a vízből, és egész testén keresztül húzódó bélcsatornájában emészt meg. Az aljzathoz rögzült algákba lábai segítségével szinte befúrja magát, felkavarja azt, és eközben nyeli le a tápanyagokat. Táplálkozását követően a rák bélcsatornájában látszik is a tovahaladó táplálék sötét elszíneződés formájában, mivel a rák átlátszó. Többféle mikroalgát lehet kapni a boltokban. Van por alakjában is, amely a naupliuszoknak, azaz a fiatal rákoknak való. Ezen kívül kapható vitamin, és a felnőtt egyedek számára ajánlott folyadék alakú alga. Fontos, hogy ne adjunk túl sok algát a rákoknak, mert az algák szaporodnak és ellephetik a víz felszínét. Ekkor nem csak a tápanyagot veszik el a rákok elől, hanem még az oxigént is, sőt a tápanyag is kárba vész. Saját tapasztalataim alapján a vízvirágzás a rákok pusztulásához vezethet. Egyetlen védekezés ellene a vízcsere, de a rákokat méretük miatt szinte lehetetlen kiemelni a vízből. Egész életükben folyton-folyvást esznek, emiatt méretükhöz képest hatalmas mennyiségű méreganyagot választanak ki. Megfigyeltem, hogy sok rák a farka mögött húzza a salakanyagot, hosszú, akár másfél cm-s fonal formájában. Ez arányát tekintve igen hosszú a rák egykét mm-s farkához képest, ami a mozgásán is igen meglátszik.                               

- Légzés:

Az Artemia Salina lábacskáin található kopoltyúval lélegzik. Fontos, hogy sok fényt kapjon, mert ha nem kap eleget, a lábai nem tudnak olyan intenzíven mozogni, és megfullad. A vízben megfelelő oxigénmennyiséget kell biztosítani. A légzés során oxigént vesz fel és szén-dioxidot ad le, amit az algák fotoszintézissel oxigénné tudnak alakítani, így akár egy olyan ökoszisztéma is kialakulhat, ahol nem kell algát adni a rákoknak, mert pont annyi szaporodik, amennyit a rákok el is fogyasztanak. Nagy a tűrőképességük, mert három-négy órát is kibírnak zárt térben, ahol nemcsak, hogy nem légporlasztó adagolja nekik az oxigént, hanem még a vizük a levegővel sem érintkezik, hogy oxigént tudjon felvenni. Kevés oxigén esetén a rákok rózsaszínűre, vagy sárgára színeződnek. Ekkor tartós petéket raknak, hogy ne haljanak ki.

- Mozgás:

Egész életükben mozognak, mert így kapnak oxigént és így tudják biztosítani a tápanyag-utánpótlást. Kísérlettel igazoltam, hogy mozgásukat nagyban befolyásolja a fény jelenléte, illetve hiánya. Elvettem az összes fényforrást a víztől, majd egy erős zseblámpával bevilágítottam. Szinte valamennyi rák a fénysávba gyűlt, és ott úszkált. Ha kiértek a fényből, visszafordultak

- Szaporodás:

Az Artemiák ivarosan, és ivartalanul, szűznemzéssel (partenogenezissel) is képesek szaporodni, ezért előfordul, hogy egy akváriumban hím egyed nem is található, mégis képesek szaporodni. Különleges bennük, hogy képesek elevenszülésre. A párzás közben egy hím és egy nőstény több napig együtt úszkálnak, oly módon, hogy a hím csápocskájával alulról átkarolja a nőstényt. Előfordult már olyan is, hogy véletlenül fordítva kapcsolódtak össze, így ellenkező irányba néztek. A párzás után a nőstény rák petezsákja barna foltokkal telik meg. Ezután vagy naupiluszok jönnek világra, vagy pedig olyan peték, melyek szárított állapotban több ezer évet képesek átvészelni. Ezeket vízbe téve pár nap alatt kikelnek. A kikelési időszakot a sókoncentráció vagy a hőmérséklet növelésével lehet csökkenteni. Alacsony sótartalmú vízben egy jól tartott kifejlett Artemianaponta hetvenöt darab szabadon úszó naupliuszt szül. Ideális kondícióban lévő idősebb állat minden negyedik nap mintegy háromszáz naupliuszt vagy petét produkál. Ez persze házi tenyészetben nehezen valósítható meg.

- Viselkedés:               

Az Artemia rákok külön érdekessége, hogy a hátukon úsznak, mert a hasukon van a fényérzékelőjük. Megfigyeltem, hogy egyes példányok „szaltózni” is tudnak a vízben. Ilyenkor többször egymás után körözgetnek. Ha elszaporodtak a rákok, előfordult, hogy összeütköztek, pedig van szemük. Ilyenkor megrázták magukat, és odébbúsztak. Nem tudtam kideríteni, hogy látnak-e egyáltalán. Észrevettem, hogy amint megetetem őket, felélénkülnek, és az algák felé kezdenek úszni.

- Felhasználása:

Különböző tengeri, vagy édesvízi halaknak szolgálnak táplálékul. Petéit beszerezhetjük bármelyik akvarisztikai szakboltban. Keltetésük a következőképp történhet: Forraljunk fel kb. egy liter csapvizet, mert ekkor a káros baktériumok nagy része elpusztul. Mossunk ki jól egy befőttesüveget, vagy bármilyen üveget. Töltsük bele a már szobahőmérsékletűre hűlt vizet és tegyünk bele 3-3.5 dkg tengeri sót. A legkedvezőbb vízhőmérséklet 24-25 C°. Keverjük meg, s várjunk, míg teljesen feloldódik a só. Ezután szórjuk bele a petéket, egy kis késhegynyit. A pete nagyon könnyű, egy gramm körülbelül 250 000 darab naupliuszt jelent. A vizet ekkor már ne keverjük meg, mert a peték az edény falára ragadnak és rosszabb lesz a kelési arány. A kelés így három-négy nap alatt következik be. Több só adagolásával és a hőmérséklet emelésével a kelés gyorsítható. A kikelt naupliusz lárvákat leszűrjük, és a sótól leöblítjük. A rákocskák édesvízben csak nagyon rövid ideig maradnak életben, ezért egyszerre ne adjunk sokat az édesvízi halaknak, csak annyit, amennyit azonnal elfogyasztanak. Ha több ilyen tenyésztő edényt állítunk be, biztosíthatjuk a mindennapi frissen kelt rákocskákat. Nagy előnye a szabadon gyűjtött eleséggel szemben az, hogy nem hurcol be semmilyen fertőzést, vagy élősködőt. Ha nem más állatok eleségének szánjuk, akkor az elpárolgott vízmennyiséget forralt édesvízzel pótolhatjuk. Ha vastag algalerakódás képződik, tegyünk erősen elágazó növényágakat a vízbe, hogy az algáknak még több támaszpontjuk legyen.                                                                      

Philipp Franz Balthasar von Sieboldtól (1796-1866), német természetkutatótól, az első partenogenezis-kutatók egyikétől származik az alábbi idézet, melyet a saját maga által nevelt Artemiák megfigyeléséről írt: „Valószínűleg mikor jóllakottaknak érzik magukat, az élénk állatocskák meglehetősen gyorsan úszkálnak ide-oda víztartójukban, gyakran, úgy látszik csupán pajkosságból, bukfencet vetnek, néha egymásnak mennek, mintha ingerkednének, s azután villámgyorsan elválnak. Valószínű, hogy szakadatlan úszkálásuk közben egyetlen alkalmat sem szalasztanak el, hogy a vizükben lévő és szájuk elé kerülő tápanyagokat megragadják és lenyeljék; a szakadatlan iszapevés mindenesetre létfeltétel rájuk nézve, mert hiszen abban bizonyára csak kevés olyan alkotórész van, melyet meg is tudnak emészteni. Már az a roppant ürüléktömeg is beszédes tanúja az állatok roppant falánkságának, melyet a tartály fenekére hullatnak... Sikerült nekem azoknak az Artemia-embrióknak a felnevelése is az ivarérettségig, melyek oly nagy számmal voltak a Triesztből küldött anyagban. Mindig csak egyes példányok pusztultak el a tenyésztésre szolgáló különböző edényekben.”                                                          

Számomra az Artemiák tenyésztése rendkívüli élményt jelentett. Lenyűgöztek vidám mozgásukkal, viselkedésükkel. Egy idő után már szinte „egyéniségük” is volt a kis rákocskáknak: az egyik például kiváltképp szeretett az üvegen keresztül hosszú perceken át kifelé kukucskálni. Nagyon szeretetreméltó kis állatok, szinte a szobába varázsolják a természet titkát: egyetlen egyszerű kis befőttesüvegben egy százmillió éves csodát.

forrás:http://artemia.mindenkilapja.hu