A Pachnoda genus egyes fajait takarmányként már régóta tenyésztik a terrarisztikában, mert lárváik kitűnő eleségül szolgálnak az insectivor (rovarevő) állatok számára. A természetjárók, de még a városi emberek előtt is jól ismert májusi cserebogárral (Melolontha melolontha) és aranyos rózsabogárral (Cetonia aurata) egy rovarcsaládba (Scarabeidae – Lemezescsápúak) tartoznak. Ez utóbbi bogár a névadója annak az alcsaládnak (Cetoniinae), amelyet köznapi néven, mint rózsabogarak (ill. virágbogarak) ismerünk². A szintén Afrikában őshonos góliátbogarak (Goliathus spp.), akiket a bogárvilág tömegrekordereiként tartanak nyílván, ugyancsak ennek az alcsaládnak a képviselői. A terrarisztikában elterjedt rózsabogárfajok a következők: Pachnoda aurantia³, P. aemula⁴, P. ephippiata, P. flaviventris⁵, P. fromenti, P. marginata, P. savignyi, P. sinuata, amelyek főleg a mintázatuk alapján különíthetők el egymástól.⁶ Ezek közül én két fajjal foglalkozom (1., 3., 4. ábra)⁷, de a leírás nagyrészt általánosítható a fenti fajok mindegyikére.

1. ábra: Pachnoda ephippiata x sinuata flaviventris és P. marginata peregrina

Leírás: az imágók 20-25 mm, a lárvák az utolsó stádiumban 40-50 mm hosszúak. Ez a méret csak jól táplált, megfelelő körülmények között tartott állatok esetén teljesül. Az alultáplált lárvák és a belőlük kifejlődő bogarak a leírtnál kisebb mérettel bírnak (2. ábra: a jobb oldali példány genetikailag meghatározott méretű).

2. ábra: Pachnoda ephippiata x sinuata flaviventris

A rózsabogarak felépítésére – mint a rovarok osztályának (Insecta) képviselőire általában – a három testtáj (tagmata)⁸ és a három pár ízelt láb (arthropodium) jellemző. Mint minden metameriát (szelvényességet) mutató rovar (Articulata), a rózsabogarak esetében is elmondható, hogy az egyes testtájakat jellemző számú szelvény alkotja. Így a fej (caput) hat, a tor (thorax) pedig három (pro-, meso-, metathorax) szelvényből áll. A fej hat szelvényéből három a száj előtt (praeoralis), három a száj mögött (postoralis) helyezkedik el; a szemek (oculus compositus), a csápok (antennae) valamint a felsőajak (labrum) a praeoralis, míg a szájszervek a postoralis régióban találhatók. A tor szelvényei közül a középtor (mesothorax) és az utótor (metathorax) összenőve egy egységet képez (pterothorax), ami alulról jól látható (2. ábra). Az előtor (prothorax) ugyanakkor szabadon áll és mozgathatóan ízesül mind a fejhez, mind a pterothoraxhoz. Alulról vizsgálva a potroh (abdomen) szelvényezettsége jóval kifejezettebb.⁹ Felülnézetből a prothorax ill. az azt fedő scutum (torpajzs), a scutellum (pajzsocska), valamint az egész rendet jellemző szárnyfedők (elytrumok) hangsúlyosak (3. ábra).

3. ábra: Pachnoda ephippiata x sinuata flaviventris

A scutum, ami az elytrumok között található, az egész családra jellemző képlet; a mesothorax (középtor) tergitjének (háti lemezének) megvastagodott része. A mesothorax többi részét, a metathoraxot teljes egészében és az abdomen legnagyobb részét az elytrumok takarják be. A második pár szárny (ala posterior) az elytrumok alatt található behajtogatva. Ez a felépítés (valamint az erőteljes szklerotizáció¹⁰) a bogaraknak meglehetősen kompakt megjelenést kölcsönöz, mozgásukat merevvé, kissé darabossá alakítva.

A Pachnoda genus fajainak alapszíne általában sárga vagy ennek valamely árnyalata, különböző sötétebb (fekete vagy barnás) mintázattal. Ettől lényegesen eltérő színezettel csak néhány faj rendelkezik (pl. Pachnoda thoracica, P. stehelini, P. massajae, P. werneri, P. allaudi, P. bukobensis, P. rubrocincta, stb.). Ezek takarmányozási célú felhasználása nem jellemző.

A rózsabogarak röpképesek; repülésük módja olyannyira sajátos, hogy segítségével a levegőben is viszonylag könnyen azonosíthatók. Az elytrumok ugyanis oldalt egy-egy kimetszéssel bírnak, emiatt repülés közben is zárt állapotban maradhatnak. A hártyás szárnyakat ezeken a réseken keresztül nyújtja ki az állat. Mivel a bogarak fogságban is használják röpképességüket, így a terrárium kialakításánál érdemes ezt is figyelembe venni.

4. ábra: Pachnoda marginata peregrina

A rózsabogarak elsősorban viráglátogató rovarok (nevük is innen ered), így a természetben növényi nedvekkel, pollennel, nektárral, különböző virágrészekkel és érett ill. erjedő termésekkel táplálkoznak; főleg a virágok cukortartalmú részeit kedvelik (pl. nektáriumok, porzók). Szájszervük ennek megfelelően rágó, akárcsak az elsősorban szaproxilofág (korhadó faanyaggal táplálkozó) lárváiké. Természetesen a lárvák rágói emiatt hangsúlyosabbak. Rágójuk olyan erős, hogy még a kemény fát is képesek elaprítani vele.

A rózsabogarak váltivarú állatok, az utódok létrejöttét minden esetben ivaros szaporodás; a hím és a nőstény egyed párosodása (kopulációja) előzi meg (5. ábra). Szűznemzést (parthenogenezis) esetükben ezidáig még nem figyeltek meg. A petesejt megtermékenyítésére a nőstény állat ivarjárataiban kerül sor (belső megtermékenyítés). Ennek elősegítésére a hímek utolsó potrohszelvényei a filogenezis során párzószervvé differenciálódtak, amelyet normál esetben az állat a potrohba húz vissza; így nem láthatóak.

5. ábra: a rózsabogarak kopulációja módot ad az egyes nemek elkülönítésére (magyarázat a szövegben)

A Pachnoda nemzetség fajainál az ivari dimorfizmus kevésbé feltűnő; az eltérő nemű egyedek látszólag nem különböznek egymástól. Elkülönítésük megbízhatósága emiatt meg sem közelíti az olyan feltűnő nemi különbségeket mutató fajoknál megszokottat, mint pl. az orrszarvúbogarak (Dynastinae) vagy az Eudicella nemzetség fajai. A két nem meghatározásának egyik legbiztosabb módja éppen ezért a párzó állatok vizsgálatán alapszik. A hímek párzószerve ebben az esetben előretolt állapotban van és jól látható (6. ábra).

6. ábra: hím rózsabogár elsődleges nemi jellege; a párzószerv

A párosodás sok esetben több órán át tarthat. A szétválasztott állatokat megjelölve, vagy egy-egy külön helyen elhelyezve, segítségükkel könnyedén szexálható az állomány valamennyi bogara. A módszer megbízhatósága mellett viszonylag időigényes; emiatt a gyakorlatban jellemzően más különbségek alapján történik a határozás. Az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer az állat hasi oldalának vizsgálatán alapszik: az állatot a hátára fordítjuk és megvizsgáljuk a potroh sternitjeit (hasi lemezeit). Ha a sternitek simák, akkor az állat nőstény, ha enyhe mélyedés figyelhető meg rajtuk, akkor hímmel van dolgunk (7. ábra). Egyes források a csápok vizsgálatát ajánlják a nemek elkülönítésének biztos módszereként.¹¹ A módszer fő nehézsége abban áll, hogy kistestű fajokról lévén szó, a csáp szabad szemmel nehezebben tanulmányozható. Ugyanakkor az eredményes elkülönítést segítheti a csáp morfológiájának alapszintű ismerete.

7. ábra: ivarmeghatározás ("szexálás") a potroh sternitjeinek vizsgálata alapján; a hím rózsabogár (bal oldali képen balra) sternitjein hosszanti mélyedés fut végig, ami a középső és a jobb oldali képeken nagyítva látható

A csáp a rovar fején, a praeoralis szelvényeken található páros szerv (antennae), amely az állat tájékozódásában, érzékelésében játszik fontos szerepet. Minden rovarnak ún. ostorcsápja van, amelynek a főbb részei: a csáptőíz (scapus), a csuklóíz vagy csatlóíz (pedicellus) és a csápostor (flagellum). A rózsabogaraknak ún. heteronom (különnemű csápostorral bíró), lemezes (antennae lamellatae – lemezesbunkójú) csápja van; a csápostor utolsó ízei lemezszerűen kiszélesednek. A határozást sokszor megnehezíti, hogy ezek egymáshoz képest elmozdul-hatnak. Az említett források a csápízesülések száma alapján különítik el a nemeket¹². A módszer egyik fő gyengesége, hogy a csápok esetleges sérülése esetén használhatatlan. Ismert egy harmadik módszer is az elkülönítésre, de ennek megbízhatósága messze elmarad az előzőekben leírtakétól. Tapasztalat szerint az éjszakai pihenőjüket a talajban töltő bogarak közül reggel a hímek hamarabb jönnek elő, mint a nőstények.¹³

8. ábra: Pachnoda-pete

A rózsabogarak egyedfejlődése közvetett, azaz minőségileg különböző szakaszokra osztható. Ezen belül is teljes átalakulással (holometamorphozis) fejlődnek, azaz a petéből (8. ábra) először lárva fejlődik, majd az egyes lárva-állapotokat¹⁴ a báb (pupa) állapot követi, míg végül a bábból kifejlődik az imágó, azaz a kifejlett bogár. A rózsabogaraknak ún. oligopod lárváik és szabad bábjuk (pupa libera) van; ennek megfelelően a lárvák torlábai fejlettek, potrohukon lábak nincsenek, a báb felületén jól látszanak és attól elkülönülnek az imágó testfüggelékei (szárnyak, végtagok). Ezek azonban normál esetben nem látszanak, mert a lárva a bábozódás előtt alsó ajkának mirigyváladékát és a talajösszetevőket felhasználva ún. bábbölcsőt (bábkamrát) készít magának (9., 10. ábra). A bábból kikelő bogár ebben a védő tokban válik teljesen aktívvá¹⁵, amikor annak falát áttörve előjön a felszínre, hogy megkezdje életének utolsó szakaszát.

9. ábra: Pachnoda-báb a bábbölcsőben

10. ábra: Pachnoda-báb - a bábbölcsőtől megfosztva

Elterjedés: a nemzetség fajai afrikai eredetűek¹⁶, az etiópiai faunaterület képviselői. Ez az ízeltlábúakban gazdag faunaterület viszonylag nagynak mondható, hiszen északról a Szahara határolja és délen a Jóreménység-fokáig tart. Földrajzi elhelyezkedésénél fogva a trópusi klíma uralja. A legismertebb fajok és elterjedési területük összefoglalását a következő táblázat mutatja:

forrás:terrarista.hu