A kígyászkeselyű (Sagittarius serpentarius) a madarak osztályán és a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjén belül a kígyászkeselyű-félék (Sagittariidae) családjának és a Sagittarius nemnek az egyetlen képviselője.

Rendszertani besorolása

Lábának sajátos felépítése és kromoszómaszerkezete alapján a kígyászkeselyűt önálló családba sorolják, de csőrének alkata és nászrepülése mégis a vágómadáralkatúak többi tagjához hasonlóvá teszi. Egyes korábbi vélemények közeli rokonságban áll az újvilágikariámákkal vagy az óvilági darvakkal és túzokokkal - ennek oka azonban valószínűleg csak a hasonló szárazföldi életmódból adódó konvergens morfológiai hasonlóság. Bár napjainkban a családnak csak egyetlen faja él, fosszilis leletek további 2 faj egykori meglétéi bizonyítják. Ezek rövidebb lábúak voltak; maradványaik a mai Franciaország oligocén és miocén kori üledékeiből kerültek elő, mintegy 20 millió évvel ezelőtt élhettek.

Előfordulása

Afrika középső és déli részén él, nyílt szavannákon és füves pusztákon is megtalálható, nem kedveli a magas füvet és az erdőket.

Megjelenése

Hossza 125-150 centiméter, testtömege 3,4-4 kg. Lába gólyaszerű, hosszú, piros csüddel, szárnyfesztávolsága 2,1 m. Nyakszirtjén hosszú fekete dísztollak vannak. Csupasz arca, hosszú nyaka és hosszú, erős lábai vannak. Szárnyai vége és csűdje fekete, a madár többi részét kékesszürke színű tollak borítják, hasoldala fehéres. Kampós csőre és az azt körülvevő viaszhártya világosszürke színű. A sze körüli csupasz arcbőr vörös.

A fiatalok az öregekhez hasonlóak, de tollazatuk barnásabb árnyalatú; a fehér alsó szárnyfedők és alsó farkfedők szürkén harántcsíkozottak; csupasz arcfoltjuk inkább halvány narancssárgás. Szemük barna, de némelyik öreg példánynál előbb szürke majd sárga lesz.

Tarkójának ritkán álló, megnyúlt, fekete tollai egy 19. századbeli titkár pennájára hasonlítanak - innen ered másik elnevezése, a „titkármadár".

Életmódja

Bár a kígyászkeselyű ideje nagy részét a talajon tölti, amellett kitűnően repül, gyakran gólyamódra köröz, előrenyújtott nyakkal és hátranyújtott hosszú lábbal. Nászrepülése is látványos. Eközben ingaszerűen hintázva, hullámvonalban repül: felfelé lendületesen előrelódul, majd a hullámvonal csúcsán finoman lefelé fordul, és meredek pályán zuhan alá - aztán újra felfelé lendül, és megismétli a műveletet. Mindezt mély korrogó hanggal kíséri. Röptükben két meghosszabbodott középső faroktolluk messze túlnyúlik lábukon.

A többi ragadozómadártól eltérő vadászati stratégiát fejlesztett ki, sétálva, futva keresi áldozatát, a megtalálás után rálép, vagy szárnyáival leszorítja, csőrével öli meg vagy addig rugdossa, amíg el nem pusztulnak. Ezzel a módszerrel veszélyes kígyókat, kobrákat és viperákat is elpusztít. A kígyókon kívül rágcsálókat, madarakat, gyíkokat, békákat és rovarokatis zsákmányol.

Szaporodása

A kígyászkeselyű territoriális és monogám faj. Egy-egy pár territóriuma 20-200 km lehet, melynek kiterjedtsége a régió táplálék-ellátottságának a függvénye. A nagyobb produktivitása területeken a párok helyhez kötöttek, ezzel szemben a változó termékenységű területeken csupán mint nomád látogatók jelennek meg az adott élőhely produktivitása csúcsidejében. Éjszakánként egy alacsony fa tetején vagy a fészkükön pihennek, rendszerint a territóriumuk közepén. Fészkét lapos tetejű fákra építi, sokszor egy alacsony, tüskés akácia tetejére. Egy vagy három zöldesfehér héjú tojást rak, melyeket 42-46 nap alatt költ ki, s a fiókák további 65-106 napig maradnak a fészken. Tipikus fészekalja három fiókából áll, de ritkán tudja felnevelni mind a hármat. A táplálékhiány sokszor éhezéshez vezet, s ebbe általában a legfiatalabb fióka pusztul el leghamarabb. Mivel a kígyászkeselyű nem képes karmaiban vinni a zsákmányt, a begyébe szedve szállítja azt, és a fiókái számára a fészekben visszaöklendezi. Eleinte az állati eredetű táplálékot feldarabolva adja az apró fiókák csőrébe, vagy visszaöklendezett, félig emésztett folyadékkal eteti őket, de néhány hét elteltével a fiókák már képesek elnyelni a kiöklendezett táplálékot.

A fészeképítésben mindkét szülő részt vesz, a tojásokon is felváltva ülnek, s együtt gondozzák a fiókákat. Amíg egyikük táplálék után jár, a másik a fészekre vigyáz. Ezek a madarak rendszeresen isznak is, ha a víz rendelkezésre áll, és a fiókákat a begyükben szállított vízzel itatják.

A költésre rendszerint az esős időszakban kerül sor. Amennyiben a táplálék-ellátottság bőséges, második, sőt néha harmadik költésre is sor kerül, köztük mindössze néhány hét szünetet tartva. Ez a fajta termékenység, amit csak fokoz a változó fészekaljméret, a kígyászkeselyűt az afrikai szavannák egyik legproduktívabb ragadozó madarává teszi. Állománya egyelőre stabil az egész elterjedési területén, mely részben kiterjedt védett területekre esik. Bár egyes helyekről a humán populáció terjeszkedése miatt eltűnt, másutt az erdőirtások helyén keletkezett bozótosokban új élőhelyeket foglalt el.

forrás: wikipédia