Sakálnak nevezik a kutyafélék családjában a Canis nem három (néha négy) fajának tagjait, melyek Afrikában, Ázsiában és Délkelet-Európában élnek. Ezeken a területeken azészak-amerikai prérifarkashoz hasonló ökológiai nichet töltenek be: kis- és közepes termetű állatokra vadásznak, dögevők ésmindenevők. Hosszú lábaik és görbe szemfogaik kisebb emlősök, madarak és rovarok elejtéséhez alkalmazkodtak. Lábaik alkalmassá teszik őket arra, hogy hosszú időn keresztül mintegy 16 km/órás sebességgel fussanak. Főként hajnalban és szürkületkor aktívak.

Társadalmuk alapvető egysége a monogám pár, amely területét megvédi a többi pártól. Territóriumuk határait vizelettel és ürülékkelmegjelölik, a behatolókat pedig kiűzik. A terület elég nagy ahhoz, hogy eltartsa utódaikat is, amíg saját területet nem keresnek. A sakálok időnként csoportokba tömörülnek, például egy nagyobb tetem körül, de általában egyedül vagy párban vadásznak.

A sakál szörnyen, szörnyen ostoba lény. Még ha csak mezeileg buta lenne, azt elnézné az ember egy ilyen állatnak, amivel amúgy is rútul elbánt a természet. A sakált mindenevőnek tartják, ami azért távol áll az igazságtól, lévén én még nem láttam egyetlen sakált sem rozsdamentes acélt, neadjisten szódium-pentatolt csemegézni. Persze a természet megismerésére nem csak a tapasztalaton keresztül vezet az út, de őszintén remélem, hogy ezirányú tapasztalatom hiányának értékéből semmit nem von le a tény, hogy semmilyen sakált sem láttam még.

Szerencsére a sakál rútságán túltesz az ostobasága, és ennek köszönhetően parányit talán mégis szerencsésebb, mint jónéhány általam ismert ember. Mindazonáltal a xenobiológiában alig jártas hétköznapi szemlélőt is vizuális ökölcsapásként éri a tény, hogy a sakál mellső lába mennyire megnyúlt, és mennyire torzan viszonyul az amúgy csak pusztán visszataszító tacskótestéhez.

A sakál annyira ostoba teremtmény, hogy bár nagyon szeretne friss húst enni, és időnként meg is próbálnak levadászni egy-egy magányos gazellát, vagy gnút, ám általában ezeket a vadászatokat teljesen tönkreteszi az, hogy várakozás és becserkészés közben szőkesakál-vicceket mesélgetnek egymásnak, és emiatt gyakran a legrosszabb pillanatokban vihogják el magukat, elriasztva a megcélzott zsákmányállatot.

A sakálról annyit azért még érdemes elmondani, hogy mivel a vadászataik rendszerint rosszul sülnek el, nemritkán bubópestisben elhullott tetemekből falatoznak, ami azért valljuk be őszintén meglehetősen ostoba dolog, viszont szerfelett erős immunrendszerre vall.

forrás wikipédia / http://unciklopedia.org