Namibiában vadászható két gnúfaj közül ez az őshonos és a nagyobb termetű. Természetes előfordulása — a Namib-sivatag, a hegyvidék és a Farmland kivételével — az ország északi és keleti területein általános. A gnú a “szegény vadász bivalya” tartja az afrikai vadászmondás, ami részben igaz is. A csíkos gnú megjelenésében valóban van valami szarvasmarhaszerű.
Vállmagasága kb.150 cm, testtömege mintegy 250-270 kg (), a tehenek kisebbek.

Szőrzete szürkésbarna, az idősebb állatoké gyakran kékesszürke árnyalatot is mutat.
A nyak és a mar tájékán 5-8 sávban valamivel sötétebb, függőleges csíkoltság figyelhető meg.
Az arcorri rész “kosorrú”, szőrzete sötétbarna vagy fekete. A marpúpon túlra terjedő fekete sörény és a torkon lévő fekete szakáll szintén jellegzetes ismertetőjegy. Az egyébként is robusztus elülső testtájat ezek még markánsabbá teszik. A test hátsó része ehhez képest szinte “gyengécskének” tűnik. A bikák és a tehenek is oldalra terülő, majd ívben felfelé és befelé hajló szarvat viselnek, azonban teheneké jóval vékonyabb, kisebb terpesztésű. 
A gnú fűevő, érzékeny, széles és tapintósörtékkel dúsan ellátott szája lehetővé teszi, hogy az egészen rövid füvet is képes legelni.
Namibiában az északi országrész (Ovamboland,az Etosha Pan környéke) Kavango és Caprivi régiók, valamint keleten a Kalahári (Busmanland,Omaheke régió) a botswanai határ mentén, le egészen Karas tartományig tart a természetes előfordulása.
A nyugati és középső országrészben (Farmland) valamint délen természetes előfordulása nincs, azonban majdnem minden privát vadászterületre betelepítették ezeken a részeken is. Jól érzi magát a nyíltabb füves-fás szavannákon, de a nem túl sűrű tüskebozótos területeken is megél. Vízfüggő, ha teheti naponta iszik és a víztől 10-15 km-nél jobban nem távolodik el, de szükség esetén pár napig víz nélkül is megvan. A legelő után híresen hosszú vándorlásokra képesek a csapatok.
Igen társas vadfaj, általában 15-50 fős családokban él. A vándorlások során ezekből akár többezres “sereg” is összeverődhet. Szívesen keveredik más vadfajokkal, Namibiában leginkább zebrák, hartebeestek, springbok csapatok társaságát kedveli.
A gnú tehén 8,5 havi vemhesség után egy borjat ellik, az ellések november-február közti időben zajlanak. Érdekesség és szintén a gnú túlélési technikájának része, hogy egy csapaton belül az ellések 80-90 %-a három héten belül lezajlik. A gnúborjak életrevalósága szintén a túlélési technika része: ismert, hogy az újszülött gnúborjú képes egy órán belül saját lábán követni anyját és a csapatot. Az újszülött borjak szőrzete vöröses-barnás rejtőszín, a fejük sötétszürke, vagy fekete.
A felnőtt példányok természetes ellensége az oroszlán, a foltos hiéna és a leopárd, a fiatalabb példányokat a hiénakutyák és a gepárdok, a borjakat ezeken kívül a megszületéskor a nagyobb sasok, a sakálok sőt a páviánok is veszélyeztetik.
A csikos vagy kék gnú Namibiában védett, azonban stabil állományainak és széles elterjedésének köszönhetően területenkéntmeghatározott darabszámban vadászható. A gnú élettartama mintegy 20 év.

Csíkos gnú tehén néhány hetes borjával.

forrás:http://vadasz.info.hu